Katedra-Trade '97 Kft.

Példaként képzeljük el azt az alaphelyzetet, amikor este 6-kor tudatosul bennünk, hogy fél hétkor jóga van, tehát szedelődzködni kéne. Lelki- és fizikai állapottól függően ilyenkor

1. Nekividámodunk, hogy végre jógázhatunk, és már alig várva, hogy kinyújthassuk a derekunkat a lefelé néző kutyában, és újra próbát tegyünk a sáskával, gyorsan összekapjuk magunkat, és vágtatunk a művelődési ház tükrös terme felé. Ez így pipa, nem is beszélek róla többet.

2. Valamiért - most még ne firtassuk az okokat, a miérteket - nincs hangulatunk az egészhez, inkább punnyadnánk a heverőn lefekvésig - esetleg még a fogmosást is mellőzve.

Nos, foglalkozzunk kicsit a 2-es ponttal.

A jó dolgok ritkán történnek meg csak úgy velünk; általában tennünk kell érte, sőt fáradtsággal, esetleg kellemetlenséggel jár a pozitív végeredmény. Ám az ember úgy van kódolva - genetikailag, illetve a társadalom által -, hogy a kisebb ellenállás felé törekedjen. Mindenkinek megvan a maga kis élettere, egzisztenciája, ami meleg burokként körbeveszi, és különösebb - mondjuk úgy, az átlagtól eltérő - erőfeszítés nélkül élhető, tartható. Nagyon könnyű úgy gondolkodni, hogy elég ez nekünk - minek kockáztatni? Hiszen minden plusztevékenység energiát igényel, sőt, akár a kudarc, a negatív élmény kockázatát rejti magában. De ha még biztosak is vagyunk abban, hogy a végeredmény jó lesz, az odáig vezető erőfeszítés riaszthat minket, és a puha fotel felé taszíthat. Mi lehet a megoldás?

Nyugalom, nem az a tanács következik, hogy mosóporból és kólából sékelt nitroglicerinnel robbantsuk fel a családi kecót, hogy megszabaduljunk a földi hívságoktól. Elég az elménkben kiütni néhány téglát a falból, esetleg csak a függönyt széthúzni kicsikét.

Az első és legfontosabb, hogy szabaduljunk meg a kibúvóktól. Ha valamit nem akarunk megtenni - például elindulni jógázni -, ne engedjük, hogy egymás után beugorjanak a mentségek és okok, hogy miért nem is mehetünk ma el. Ezeket a könnyű szárnyon érkező kifogásokat a minket mindenáron védő elménk pattintja elő a cilinderből, játszi könnyedséggel. És nagyon is hihetően tálalja, hiszen a fáradtság, a stressz a főnök miatt, a gyerekek zeneórája, a félig kész vacsora mind-mind rendkívül reális és valós ok arra, hogy miért is ne vágjunk bele. Reálisak - de nem igazak. Bár az elménk még egy valódi fejfájást is produkálhat, ha elég ügyesek vagyunk...

Ha úgy érezzük, hogy nincs kedvünk, erőnk elindulni, mindenekelőtt tegyük fel a kérdést magunknak: mi a baj, miért is nem akarok menni? Ha komolyan meg szeretnénk tudni a választ a kérdésre, és nem csak kiskaput keresünk, akkor meg is kapjuk, mert képesek vagyunk őszinték lenni önmagunkhoz. Ilyenkor aztán korrekt információk és állapotfelmérés alapján dönthetünk.

Egy a lényeg: legyen tudatos minden hasonló döntésünk, és ne önigazolásból fakadjon. Főleg azért ne, mert az önigazolásra nagyon könnyű rászokni. Egy jó kis gyakorlat: keress egy önigazoló gondolatmenetet saját életedből. Példa: „Jó, jó, itt csak hatvannal lehetne menni, én meg nyolcvanöttel hajtok, de hát mindenki ezt csinálja! Amúgy is jól belátható ez a kanyar. És az ilyen sebességkorlátozó táblákat mindig húsz kilométer per órával alacsonyabbra írják, mint ami reális”, stb. stb. Ellenpélda: „Itt csak hatvannal lehetne menni, de én nyolcvanöttel megyek. Későn indultam munkába, késésben vagyok, ezért szabálytalankodok, és valószínűleg veszélyeztetem önmagamat és a környezetemet. Vajon megéri ez?”

Tehát maradjunk otthon, ha otthon kell maradnunk, de valós okok miatt, ne pedig a saját kis belső-külső védőburkunk miatt. Mert ha mindig az kerül előtérbe, akkor észre sem vesszük, és elszaladt mellettünk az élet.

Hasonlóan működik, amikor van egy tervünk, álmunk, és annak megvalósítását hanyagoljuk, húzzuk-halasztjuk. Ez egy konkrét példával élve olyan, mint amikor még sohasem voltunk, de el szeretnénk menni jógázni. Itt még nagyobb az ÉN ellenállása, hiszen az ismeretlenbe vágnánk bele.

Ilyenkor aztán még bővebb a kifogás-választék. „Nem vagyok elég hajlékony, tök ciki lesz, ha mindenki ráfekszik a lábára, én meg legfeljebb máséra tudnék...” „Nem vagyok elég erős, és tök ciki lesz, amikor nem tudom megtartani magam...” „Ott már mindenki ismeri egymást, tök ciki lesz, ha állok egyedül, magányosan. Inkább rábeszélem egy barinőmet, és majd együtt elmegyünk...” „Lehet, hogy ez egy Krisna-fiókszekta...” „Biztos nem olyan lesz, mint amit várok tőle, minek is megpróbálni...”

Viszont egy minimális lelkifurdalás mellett, hogy még mindig nem vágtam bele, nagyon meleg, kellemes érzés, hogy van egy jó cél előttünk az életben, ugye? Csak éppen hamis...

Az első teendőnk itt is az, hogy őszintén megbeszéljük magunkkal, hogy mitől is félünk, tartunk. Már ekkor sok félelmünkről kiderül, hogy alaptalan. A többire pedig rákérdezhetünk, vagy ha nem olyan erősek, hát hagyhatjuk a fenébe, és kipróbálhatjuk, amit akarunk, lesz, ami lesz. Mert hát mi történhet velünk? Még ha az összes félelmünk be is igazolódik - nem fog, sőt, leginkább egy sem -, akkor is csak két órát vesztettünk az életünkből. A jóga egyébként sem a versenyről, a rivalizálásról szól. Itt nem kell mindent tökéletesen csinálnod, itt a törekvés a fontos. És ha csak magadra figyelsz - a többiekre pedig esetlegesen inspirációként -, akkor nagyon gyorsan és örömtelien fogsz fejlődni.

Mondj le az önigazolásról - persze ez sokszor nem olyan kényelmes, de megéri -, lásd tisztábban magadat és a világodat, és vágj bele, tedd meg, amit szeretnél! Ha ez a jóga, akkor szeretettel várunk (vissza) hétfőnként és csütörtökönként. ÓRAREND ÉS BEJELENTKEZÉS ITT. Ami kelleni fog: egy őszinte ember (te) és egy jógamatrac (vagy polifoam). És ha kérdésed van, keress meg nyugodtan: Veresegyházi Béla, 20/244-2567, belaveresegyhazi@gmail.com.

Namaste!